Épületgépész Szakmai Napok

Immár XIX. alkalommal rendezték meg Debrecenben az Épületgépész Szakmai Napokat.

Az október 10-ei kiállítást két, épületgépész szakmát tanuló osztállyal (14.T – épületgépész technikus és 10.E – Víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő) tekintettük meg.

Egynapos tanulmányi kirándulásunk során tanulóink olyan rendszerelemekkel és technológiákkal ismerkedhettek meg, melyek alapvetően meghatározzák a szakma jelenét, illetve annak jövőjére is irányt mutató fejlesztések lehetnek.

Mivel az épületgépészet egy dinamikusan fejlődő műszaki szakterület, ezért célkitűzésünk, hogy a jövőben állandó látogatói legyünk a fenti kiállításnak.

 

Ezúton szeretnénk megköszönni Verbovszki Károly közreműködését, aki az utazás lebonyolításában volt segítségünkre!

Vay Miklós Református Szakképző Iskola segítsége Varbón

A Varbói Református Gyülekezet sok áldást és sok segítséget kapott az épületeinek felújításában az elmúlt esztendőkben, de ilyet még nem! Sokszor az egyházmegyéinktől, a kerületünktől, vagy netán az Európai Uniótól és a Magyar államtól várjuk a segítséget, de Istennek vannak más eszközei is. Sok iskola indult kerületünk területén az elmúlt időkben, szakképző iskolák, ahol leendő szakemberek tanulnak, innen jött az ötlet.

Téglás Zsolt a Vay Miklós Református Szakképző Iskola igazgatója a nyár végén Varbón járt, körbejártuk a templomot és a mellette lévő gyülekezeti otthont, amely épületünk már évek óta használatban van. Belülről szépen megújult, de a külseje hagy kívánni valót, sőt az állaga is igencsak romlik. Az egyházmegyétől kaptunk támogatást, de az nem elég a teljes megújulásra. Ekkor jött az ötlet: Vajon diákok tudnak nekünk segíteni? Igazgató úr elmosolyodott, válasza nagyon egyszerű volt: „Hát persze!" Ennek lett az eredménye, hogy három diák a vendégünk lehetett, akik valóban vendégek voltak, s a vendégségért busásan megfizettek nekünk. Négy nap alatt leverték a romos vakolatot, s vakolásra előkészítették az épületet - Köszönjük!

Mindez hihetetlen örömmel és szeretettel töltötte el gyülekezetünk tagjait! Esténként családoknál vendégeskedtek a fiúk. Naponta többször látogatták őket a gyülekezeti tagjaink, van aki egy tábla csokival, vagy frissen sütött fánkkal kedveskedett nekik. Mesterembereket felülmúló ügyességgel és kitartással végezték el a munkát, sokat megtakarítva gyülekezetünknek, és így lehetővé téve, hogy a teljes felújítás megvalósuljon. Szeretnénk megköszönni a három fiatalember munkáját, illetve Téglás Zsolt igazgató úr nyitottságát és szolgálatkészségüket.

Gere Gábor József

lelkipásztor