Iskolánk második tanítási évét tölti a Magyar Honvédség által támogatott, Kadét Programhoz csatlakozott intézmények sorában. Az idei tanévben az 5 állomásból álló Kadét Kupában is részt veszünk, amelynek harmadik állomását rendezték meg 2024. február 29-én Szentendrén. A Honvédelmi Sportszövetség által szervezett Kinizsi Közelharc Kupa egyben a II. Furkó Kálmán Emlékverseny volt, a két és fél éve elhunyt nagyszerű karate mester emlékére. Az országos döntőt megelőzte egy Kelet-Magyarországi (Szolnok) és egy Nyugat-Magyarországi (Székesfehérvár) elődöntő, igy a szentendrei döntőbe a két elődöntő első négy-négy helyezettje jutott be. Hat elődöntős kadétunk közül négyen is bejutottak a legjobbak közé, ám sajnos egy sérülés miatt még a verseny előtt az egyik döntősünket vissza kellett léptetnünk. A küzdelmeket 3 különböző kategóriában (nagykesztyűs, kiskesztyűs és földharc) és több súlycsoportban rendezték meg. Fiataljaink közül Márton Roland (nagykesztyű, fiú 15-16 év, 85 kg) ezüst, Négyesi János (nagykesztyű, fiú 15-16 év, 90+ kg) ezüst, Horváth Máté (nagykesztyű, fiú 15-16 év, 90+ kg) arany érmet szerzett! A versenyre való felkészítésben hatalmas segítséget nyújtott Nagy Gábor százados Úr, aki rendszeres edzések tartásával, míg Krai Csaba tanár úr a versenyhez szükséges felszerelések biztosításával támogatta a fiúkat. Mérhetetlen büszkeséggel tölt el bennünket az elért eredmény, amelyhez szívből gratulálunk harcosainknak, további jó felkészülést és hasonló szép eredményeket kívánunk nekik!
Kinizsi Közelharc Kupa döntő
- A hirdetés mentése sikerült
- Halász Péter By
- Kategória: Iskolánkról
- Találatok: 113