Színházlátogatás

2014. február 6-án iskolánk néhány tanulója és pedagógusa Miskolcon járt a Nemzeti Színházban.

A diákok nagy része ajándékként kapta ezt a színházlátogatást, mivel az első félévben jó tanulmányi eredményt értek el vagy közösségi munkájukkal hozzájárultak az iskola életéhez.

A „SIRÁLY” című drámai előadás már az elején felkeltette a közönség érdeklődését, mert modern, elgondolkodtató feldolgozásban láthatták a darabot. A színház honlapján is olvashatjuk: „Az előadás feszegeti a határokat és korlátokat néző és a színpad között, egy térként kezelve az egész színháztermet, ami számos (technikailag is) izgalmas jelenetet szült. A díszlet lecsupaszított, egy tó atmoszférája lengi be az egész termet, de végig nem lehet elfelejteni azt, hogy színházban vagyunk!”

 

Ha lesz rá igény, akkor a közeljövőben szeretnénk ismét ellátogatni a Miskolci Nemzeti Színházba, melyre várjuk majd az érdeklődők jelentkezését. Részletekről a későbbiekben olvashattok.

 

 

Fotók

Ökölvívás

A Sárospataki Torna Club Ökölvívó Szakosztálya - kollégánk, Krai Csaba és Szabó Terézia edzői munkájának köszönhetően - évről-évre jelentős eredményeket ér el a sportág területén.

Sportteljesítményük alapján iskolánk három tanulója (Ruszó András Erik, Sárga János, Sárga Krisztián) is megkezdhette az edzést a Erdei Zsolt nevével fémjelzett Madárfészek Ökölvívó Akadémián.

 

Az Akadémiával a Hír TV "Befutó" című műsora is foglalkozott. A műsor ismétlésének időpontjai:

- február 2. (6:05),

- február 4. (14:30),

- február 6. (11:05).