Adventtől adventig

visszatekintés az elmúlt egyházi évre

Nemrégiben a nyílt napunkra készültem, hogy bemutassam az iskolában folyó hitéleti tevékenységeket. Amikor benne vagyunk az események sodrásában, sokszor fel se tűnik, mennyi minden van már mögöttünk. Visszatekintve csodálkozunk rá, mennyi lehetőségünk volt gyakorlatiasabb módon vinni közelebb diákjainkat a Teremtőnkhöz. Hogy ebből a visszatekintésből újságcikk lett, ahhoz kellettek a bátorító, bíztató szavak is…

S miért adventtől adventig? Mert az egyházi év végéhez közeledünk. Az évforduló mindig természetes megálló az egyház életében. Jó látni visszatekintve, hogy mennyi minden fért bele ebbe az évbe. Jó reménységgel előre nézni, kérni Urunkat, hogy a következő évben is legyen velünk és áldja meg munkálkodásainkat.

Lássuk hát, mi is történt az elmúlt évben!

Természetesen a hitéleti tevékenységek között az első a hitoktatás. Mert tudjuk, hogy a világ megértéséhez több kell, mint matek, magyar és történelem vagy a szakmai tantárgyak. Kérdések vannak, s ezekre keressük közösen a bibliai válaszokat.

Istentiszteleteinket minden hónap első szerdáján reggel tartjuk, lehetőség szerint a református templomban. Az énekek kíséretéhez alakult egy kis zenekarunk, melyben igazgató urunk hegedül, hitoktatók és diákok gitároznak teológiai tanári billentyűs kísérettel, egy ének-zene tanárnő pedig fuvolajátékával színesíti kis zenekarunkat.

Kollégiumi foglalkozásokra hetente egy este megyünk be a kollégiumba a római katolikus hitoktatóval, és egy-egy film, történet, vagy valamilyen kézműves foglalkozás kapcsán beszélgetünk a diákokkal életről, hitről, bibliai történetekről, érdekes eseményekről, ami aktuális és tanulságukra szolgálhat.

A karácsonyi készülődés egy kicsivel nagyobb figyelmet kap nálunk is, mint szerte a világon. Az adventi hétfőkön az első óra előtt gyújtjuk meg az aktuális gyertyát az adventi koszorúnkon, énekelünk és hitoktatóink pár gondolatával hangolódunk az ünnepre.

A kollégisták számára azzal igyekszünk emlékezetessé tenni a karácsonyi készülődést, hogy kántálunk, azaz a városnéző kisbusszal meglátogatjuk tanáraink és hitoktatóink közül azokat, akik szívesen fogadnak bennünket, karácsonyi énekeket énekelve útközben és a meglátogatott családokkal együtt is.

Évente legalább egy gyülekezetlátogatást tervezünk a környező gyülekezetek valamelyikében, ahonnan a diákjaink származnak. Ilyenkor felekezeti különbség nélkül hívjuk össze az adott település összes, iskolánkba járó diákját egy istentiszteletre, ahol igehirdetéssel, énekkel, verssel vagy rövid történettel szolgálunk. Tavaly, advent első vasárnapján Bodrogolasziban vettünk részt az istentiszteleten az ott lakó diákokkal és oktatókkal.

A városi harmadik adventi gyertyagyújtásnál is közreműködünk egy kis ránk jellemző műsorral és a szakácstanulóink által sütött mézeskaláccsal ajándékozzuk meg a jelenlevőket.

A téli szünet előtt a templomban tartjuk a karácsonyi ünnepségünket a diákok bevonásával.

Január végén, idén ötödik alkalommal utazott ki Hollandiába, a testváriskolánkba egy 14 főből álló küldöttség. A kint töltött hét alatt bepillantást nyerhettünk egy holland egyházi iskola életébe: szakmai és közismereti tantárgyaikat, áhítataikat, sport- és egyéb foglalkozásaikat ismertük meg. Jártunk mini Hollandiában, ahol Hollandia nevezetességeinek kicsinyített másolataiban gyönyörködhettünk. Megnézhettük Apeldoorn nemrégen felújított királyi palotáját is.

            Vannak csendesnapjaink is, de ezt mióta egyik diákunk megkérdezte, hogy miért hívom csendesnapnak, mikor elég hangos, inkább lelki napnak nevezzük. Ezek a lelki napok főképp a nagyobb ünnepekhez kapcsolódnak. S abból, hogy nem csendes, kiderül, hogy igyekszünk gyakorlatiassá, megfoghatóvá tenni az ünnepeket diákjaink számára, mindig valamivel foglalkoztatva őket.

            Március végén került sor a húsvéti lelki napra. Rövid áhítattal kezdődött, a napi ige kapcsán arról volt szó mi az elég. Ezután megnéztük a Levélíró című filmet, ami hasonló témákat feszeget. Tavaly a húsvéti ünnepkört az öt érzékszerv alapján próbáltuk közelebb vinni az ifjúsághoz, ezért terveztünk idén mást.

            Április elején - szokás szerint - a sárospataki gyülekezet vendégei voltunk az intézményi vasárnapon. Évente kétszer vagyunk soron iskolánkkal az intézményi vasárnapon, ahol lehetősége van valamelyik hitoktató lelkipásztornak hirdetni az igét a gyülekezet számára. Általában viszünk egy ifjúsági éneket – természetesen kis zenekarunk kíséretével - és egy-egy verssel vagy jelenettel gazdagítjuk az istentiszteletet.

Április közepén Holland testvériskolánk küldöttsége járt nálunk. A repülőtérről hazafelé megálltunk egy sétára Budapesten a Parlament körül, ahova sajnos nem tudtunk bemenni, valamint a Gellért hegyről csodáltuk meg fővárosunkat. A Sárospatakon töltött napok alatt vendégeink megismerkedtek városunk nevezetességeivel, részt vettek a Vay-napok rendezvényein, kirándultak a tengerszemhez, sőt még a város-megismerő versenyben is sikerrel szerepeltek.

Májusban az áldozócsütörtöki lelki napunk témája az elrejtettség volt. Az áhítaton üzenete az volt: ahogy Jézust a felhő elrejtette a tanítványok szeme előtt, úgy van elrejtve előttünk is sok minden. Az áhítat után diákjaink különböző tantermekben járták körül az elrejtettséget: képekben, szövegben, totóban vagy éppen 3D-ben.

            Az évzáró és évnyitó istentiszteletet hagyományaink szerint a református templomban tartottuk meg.

            Reformációs lelki napunk a közösségről szólt. Ahogy az első gyülekezet közösséget alkotott, úgy a reformációkor is hangsúlyossá vált, hogy azok, akik Luther Mártonnal értettek egyet, vele alkottak közösséget. Ezért a lelki nap feladatai is olyanok voltak, amelyeket csak közösen lehetett megoldani: tornyot építeni gumigyűrű és madzag segítségével, kavicsokból jelképet formálni, szövegből Kálvin János arcképét kirakni vagy éppen tortát díszíteni.

Fontosnak tartjuk, hogy ne csak szavakban ismerjék meg diákjaink a keresztyén értékrendet, hanem cselekedet által, a hétköznapi segítségnyújtásban is. Ezért is lett iskolánk jelmondata egy vers Jakab leveléből: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói” (1,22). A diakónia, a segítés, egyrészt misszió a diákok felé, illetve misszió a rászorultak irányába. Ez a motivációnk a segítségnyújtásra, amikor segíteni hívnak bennünket. Ezért osztottunk ételt a rászorulóknak szakács és pincér tanulóink segítségével, s ezzel a lelkülettel mentek oszlopokat állítani diákjaink Lácacsékére – hogy csak egy pár ilyen diakóniai tevékenységet említsünk.

            Összefoglalva: hála legyen Teremtő Urunknak, hogy eszközeivé tett bennünket az elmúlt esztendőben, és az a reménységünk, hogy ezek az alkalmak közelebb vitték a ránkbízottakat Hozzá.